Archívum

Curriculum Vitae

2009.06.25. 18:49 - a Séf

Címkék: önéletrajz ádám csaba

1980-ban születtem és 3 évesen döntöttem el, hogy szakács leszek. A döntés egyszerű volt, hisz mondhatom, hogy az anyatejjel szívtam magamba a főzés szeretetét, ugyanis édesanyám szintén szakmabeli és jelenleg a Dunapalota konyhafőnökeként dolgozik. Ezzel az "előzménnyel", valamint azzal, hogy rajongok az ízekért, egyértelmű volt a pályaválasztás. Általános iskolai tanulmányaim befejeztével a Gundel Károly Vendéglátó Szakiskolába kerültem, ahol -óriási szerencsémre- az Alabárdos éttermet jelölték ki gyakorlati helyemnek. Ez meghatározó állomás volt a szakmai életutamba, ugyanis az Alabárdosban egy olyan "profi mintát" kaptam, amelyből mind a mai napig táplálkozom.

A tanuló évekkel együtt közel 6 évet töltöttem a Budai Várban. A rózsadombi Mágnáskert volt a következő állomás, ahonnan két év után bevonultam katonának. A katonai szolgálat alatt sem szakadtam el a konyhától, a HM 4-es épületében forgattam a fakanalat és egészen érdekes élményekkel szereltem le. A katonaság után az Abszint étterembe kerültem és itt helyeztek először úgynevezett vezető pozícióba, konyhafőnök helyettes lettem. Hat év után újra visszatértem a Budai Várba, egészen pontosan az Apetito étterembe, melynek először konyhafőnök helyettese, majd konyhafőnök lettem. Az Apetito-t a Symbol komplexumban lévő Italian Fusion étterem követte, melynek egy évig voltam a konyhafőnöke, de nem bírtam ellenállni a csábításnak. A csábítás pedig a Kereskedőház étterem képében érkezett, pontosabban a hely "belső tartalma" ragadott magával. A tulajdonos egy álomkonyhát épített, egy különleges hangulatú épületbe Szentendre Fő terén. Szakmai pályám során rendszeresen megméretettem magam különböző szakmai versenyeken és erre ösztönzöm a velem dolgozó szakácsokat is. Legjelentősebb eredménynek a 2007-ben Frankfurtban rendezett Chaine der Rotisseurs világbajnokságon szerzett ezüstérmet tartom. Azonban sokkal értékesebb a felkészülés során szerzett rengeteg tapasztalat. Ez az oka, hogy a szakácsaim esetében is támogatom, sőt követelem, hogy vegyenek részt különböző versenyeken, hisz a versengésre, a megmérettetésre való felkészülés jobb és még jobb eredményeket követel, inspirál, új ötleteket ébreszt és itt jelentkezik az a szimbolikus profit, ami a fontosabb a verseny kimenetelétől.



süti beállítások módosítása